Elegáns kávéscsészék, sürgő-forgó pincérek, hangulatos freskók a falon, impozáns fotelek, és megannyi különféle ember. Némelyik asztalnál visszafogott beszélgetés zajlik, az egyik sarokban egy középkorú hölgy görnyed egy vaskos könyv fölé, mások harsány beszélgetésbe feledkezve észre sem veszik a körülöttük lévő világot, és ez így mind jó! Itt és most mindenki azt teszi, amihez kedve van. Belépek ebbe a térbe, és magam mögött hagyom a belváros feszült hangulatát, mert igényem van arra, hogy felszabadult beszélgetésbe kezdjek hamarosan. Ekkor pillantom meg Dávidot, akinek a kisugárzása kiválóbb példája nem is lehetne a szabadság megélésének. Hálás vagyok, hogy találkozhatom vele, mert már akkor érzem, hogy valami hihetetlen utazásban lesz részem az elkövetkező egy órában.

Klein Dávidról bizonyára már te is hallottál, olvastál, láttad Őt képernyőn, újságok címlapjain, vagy találkoztál vele. Sokunkat motivál bátorságával, felfedező vágyával, felelősségteljességével és egyben lazaságával. Feltételezem, sokunkban felmerült már az igény, hogy a példáján keresztül tanuljunk meg tőle célokat kitűzni, vágyakat beteljesíteni, szabadon megélni a mindennapok váratlan kihívásait, elfogadni a megváltoztathatatlant és tenni azért, amire hatással lehetünk. Ami engem a leginkább foglalkoztatott vele kapcsolatban, hogy miként tudja megélni a belső bölcsességet 8000 m felett és ennél alacsonyabb terepen, itt, köztünk a hétköznapokban. Hihetetlen szerencsének tartom, hogy Dávid nemcsak erre a kérdésemre adott választ, hanem más érdekes dolgokról is tudtunk beszélgetni. Ennek eredménye lett az a 3 részes blogbejegyzés, melynek az első részét olvasod most.

Vajon természetes emberi tulajdonság, vagy önző viselkedés örülni annak, ha jó hatással vagyunk másokra? Vajon megemeli-e azt is, aki hatással van másokra, vagy csak azt, akire hatással vannak? Mennyire lehet a környezetünket megemelni ezzel a kölcsönhatással? A lelki szemeim előtt egy nagyon pozitív és hihetetlenül erős energiaáramlás jelenik meg, ami soha nem apad el, ha képesek vagyunk azt éltetni. De vajon mi kell ehhez? Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor Horváth Lajos - egy szemtelenül fiatal, éppen csak 30. életévét betöltött - sikeres vállalkozóval beszélgettem. Lajos betekintést adott nekem a családi vállalkozásuk történetébe, amiből én most elsősorban az Ő fejlődését, mint kiváló példát szeretném a reflektorfénybe helyezni. Miért is? Mert hihetetlen pozitív hatást tett rám az út, amelyet eddig végigjárt. És hol van még a vége?

Egy köteg zöld ezrest tettek az ölembe, azt hitték vicces egy csecsemőt így fényképezni… Nem álltak le, egy évesen cigit dugtak a számba, két évesen berúgtam. Egy szál könyvet sem olvastam el 24 éves koromig. Főiskolán az egyik félévet kihagytam, elfelejtettem beiratkozni. Voltam hentes diplomával szakképesítés nélkül, magam tanultam, muszáj volt. Árultam házalóként lakótelepeken biztonsági törésvédő kilincseket, voltam sikeres és sikertelen biztosítási ügynök egy személyben. Tőzsdéztem Ausztráliában egy dél pesti ABC tetőtéri lakásából. Lyukadt már ki cipő a lábamon, most pedig 2. generációs vállalkozóként egy 34 fős céget irányítok 30 évesen.

Lajos szülei a rendszerváltás óta vállalkoztak, eleinte virágzott az üzlet, majd stagnált, és a végén egy szürke ABC lett az övék.  A szülők hittek a kemény munkában, igazából úgy szocializálódtak, hogy csak kemény és sok munkával lehet többre vinni. Vajon hány fiatal vállalkozó nőtt fel ezzel a hittel, hányan álltak be a sorba, és hányan írták újra a szabályokat? Azt gondolom, hogy Lajos története az utóbbi kategóriába tartozik. Sokat köszönhet a szüleinek, és ugyanakkor sokat köszönhet saját magának is. Bátor volt hite szerint változtatni, szembeszállni a hihetetlen nagy emberi és szakmai tapasztalattal bíró 50 pluszos szakemberek rosszalló tekintetével, akik között ráadásul a saját szülei is ott voltak.