Elegáns kávéscsészék, sürgő-forgó pincérek, hangulatos freskók a falon, impozáns fotelek, és megannyi különféle ember. Némelyik asztalnál visszafogott beszélgetés zajlik, az egyik sarokban egy középkorú hölgy görnyed egy vaskos könyv fölé, mások harsány beszélgetésbe feledkezve észre sem veszik a körülöttük lévő világot, és ez így mind jó! Itt és most mindenki azt teszi, amihez kedve van. Belépek ebbe a térbe, és magam mögött hagyom a belváros feszült hangulatát, mert igényem van arra, hogy felszabadult beszélgetésbe kezdjek hamarosan. Ekkor pillantom meg Dávidot, akinek a kisugárzása kiválóbb példája nem is lehetne a szabadság megélésének. Hálás vagyok, hogy találkozhatom vele, mert már akkor érzem, hogy valami hihetetlen utazásban lesz részem az elkövetkező egy órában.

Klein Dávidról bizonyára már te is hallottál, olvastál, láttad Őt képernyőn, újságok címlapjain, vagy találkoztál vele. Sokunkat motivál bátorságával, felfedező vágyával, felelősségteljességével és egyben lazaságával. Feltételezem, sokunkban felmerült már az igény, hogy a példáján keresztül tanuljunk meg tőle célokat kitűzni, vágyakat beteljesíteni, szabadon megélni a mindennapok váratlan kihívásait, elfogadni a megváltoztathatatlant és tenni azért, amire hatással lehetünk. Ami engem a leginkább foglalkoztatott vele kapcsolatban, hogy miként tudja megélni a belső bölcsességet 8000 m felett és ennél alacsonyabb terepen, itt, köztünk a hétköznapokban. Hihetetlen szerencsének tartom, hogy Dávid nemcsak erre a kérdésemre adott választ, hanem más érdekes dolgokról is tudtunk beszélgetni. Ennek eredménye lett az a 3 részes blogbejegyzés, melynek az első részét olvasod most.

Vajon természetes emberi tulajdonság, vagy önző viselkedés örülni annak, ha jó hatással vagyunk másokra? Vajon megemeli-e azt is, aki hatással van másokra, vagy csak azt, akire hatással vannak? Mennyire lehet a környezetünket megemelni ezzel a kölcsönhatással? A lelki szemeim előtt egy nagyon pozitív és hihetetlenül erős energiaáramlás jelenik meg, ami soha nem apad el, ha képesek vagyunk azt éltetni. De vajon mi kell ehhez? Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor Horváth Lajos - egy szemtelenül fiatal, éppen csak 30. életévét betöltött - sikeres vállalkozóval beszélgettem. Lajos betekintést adott nekem a családi vállalkozásuk történetébe, amiből én most elsősorban az Ő fejlődését, mint kiváló példát szeretném a reflektorfénybe helyezni. Miért is? Mert hihetetlen pozitív hatást tett rám az út, amelyet eddig végigjárt. És hol van még a vége?

Egy köteg zöld ezrest tettek az ölembe, azt hitték vicces egy csecsemőt így fényképezni… Nem álltak le, egy évesen cigit dugtak a számba, két évesen berúgtam. Egy szál könyvet sem olvastam el 24 éves koromig. Főiskolán az egyik félévet kihagytam, elfelejtettem beiratkozni. Voltam hentes diplomával szakképesítés nélkül, magam tanultam, muszáj volt. Árultam házalóként lakótelepeken biztonsági törésvédő kilincseket, voltam sikeres és sikertelen biztosítási ügynök egy személyben. Tőzsdéztem Ausztráliában egy dél pesti ABC tetőtéri lakásából. Lyukadt már ki cipő a lábamon, most pedig 2. generációs vállalkozóként egy 34 fős céget irányítok 30 évesen.

Lajos szülei a rendszerváltás óta vállalkoztak, eleinte virágzott az üzlet, majd stagnált, és a végén egy szürke ABC lett az övék.  A szülők hittek a kemény munkában, igazából úgy szocializálódtak, hogy csak kemény és sok munkával lehet többre vinni. Vajon hány fiatal vállalkozó nőtt fel ezzel a hittel, hányan álltak be a sorba, és hányan írták újra a szabályokat? Azt gondolom, hogy Lajos története az utóbbi kategóriába tartozik. Sokat köszönhet a szüleinek, és ugyanakkor sokat köszönhet saját magának is. Bátor volt hite szerint változtatni, szembeszállni a hihetetlen nagy emberi és szakmai tapasztalattal bíró 50 pluszos szakemberek rosszalló tekintetével, akik között ráadásul a saját szülei is ott voltak.

Vezetőfejlesztőként egy ideje már a bölcs vezetővé válás folyamatát szemlélem. Mi jellemző a bölcs vezetőre, mit gondol, hogyan érez, mi az ő boldogságának a titka? Ki hogyan éli meg a vezetővé válás útját? Könnyeden lépked rajta, mint ahogy azt teszi nyaralás idején a tengerparti homokban, vagy izzad, ég az izma, mintha a Mont Everestet mászná meg? Mások vagyunk, másként fejlődünk, más utat és másként járunk be.

Munkám során több száz vezetővel találkoztam már, de bevallom őszintén, nem mindenki volt rám nagy hatással. Ezért elkezdtem azokat figyelni, akik mély benyomást tettek rám, akik talán tudtukon kívül, de valami értékes üzenetet közvetítettek számomra. Eleinte nem adtam nekik nevet, csak kerestem a hasonlóságokat. Mit tudnak ők, amit mások nem? Hogyan kerültek ennek a tudásnak a birtokába? Ahhoz, hogy erre rájöjjek, tudatosan elkezdtem olyan emberek társaságát keresni, akiket sokan követnek, akik véleményére tömegek adnak, akik jó hatással vannak másokra, és akik szimpla léte jó cselekedetekre késztet másokat.

Gyerekkoromban nem készültem vezetőnek, sőt! Nagyon is visszahúzódó, egyedül játszó, gyerektársaságtól inkább félő kislány voltam. Hol, mikor és mi történik az emberrel, hogy visszahúzódó gyerekként indul, majd egyszer csak kinyílik számára a világ, vagy Ő nyílik meg a világ számára? Idővel a társaságok középpontjaivá válnak, jó velük és körülöttük lenni. Felnőttkorukra példaképek lesznek, inspirálóan hatnak a környezetükre, elkezdenek vezetni. Feltételezem, hogy számos vezetőnek vannak hasonló emlékei.

Az a vezető, aki akkor is megtalálja a megoldást, amikor mindenki más elveszett, aki a sötétben is lát, aki ki tudja vezetni a „nem látókat” éjjel az erdőből, azt méltán követik az emberek. Na de ki képes erre? Mi tesz bizonyos vezetőket képessé arra, hogy mások önszántukból kövessék őket? Mitől válnak nemcsak névjegykártyán vezetőkké, hanem a gyakorlatban is? Amikor leveszek a polcról egy poros menedzsment könyvet és egy modern vezetői könyvet, akkor más tartalommal találkozom. Nem véletlen, hogy a régi könyveknek nemcsak a külseje poros, hanem a bennük lévő tartalom is. Minden, amit a vezetésről tanítanak ezek a régi könyvek, már igencsak elavultak. Az oly gyakran emlegetett Y generációs vezető már nem validálja ezeket a régi gondolatokat, hiszen közel sem praktikusak. A mai vezetőket rengeteg információval bombázzák. Ma már egy vezető célja nem az, hogy minél több infója legyen, hanem az, hogy ki tudja szűrni abból a sok információhalmazból a relevánsat, az értékeset, az odaillőt. Amit olvas, hall, lát és tapasztal, le kell magának fordítani a praktikum nyelvére. Valljuk be őszintén, ez nem könnyű feladat!

Nem titok, nem azért lettem anno vezető, mert annyira értettem hozzá, és még csak azért sem, mert tudatosan törekedtem volna rá. Valaki meglátott bennem valamit, amit én akkor még nem tudtam, nem éreztem, és el sem hittem igazán. Nem is csináltam jól. Folyamatos nehézségekkel kellett megküzdenem, a csapatomból emeltek ki, fiatal voltam, nem részesültem egyetlen vezetőfejlesztő programban sem az elején, sőt még vezetői mintám sem volt a családomból. Elkezdtem hát figyelni, tájékozódni, információt gyűjteni, szelektálni, analizálni, szintetizálni. Ismerős? Minden nap küzdöttem a démonjaimmal, melyek azt súgták a fülembe, hogy nem vagy rá képes, nem vagy elég jó, nincs hozzá tehetséged, félreismertek téged, stb. Szörnyű volt!  Idővel elviselhetővé vált, viszont az emberi kapcsolatok átrendeződtek körülöttem. Nem akartam megváltozni, és mégis elkezdtem változni. A változás először nem tetszett, aztán egyre inkább szippantott be az új életem, és élveztem. Befogadtam a világot magamba! Megláttam magamban valamit, ami számomra új volt, ami tetszett, ami egyre inkább hihető volt.

Én valahogy így képzelem el a bölcsességet, és a bölcs vezetőt. Erre törekszem jómagam is, de még nálam sincs a bölcsek köve. Folyamatosan tanulok a vezetőktől és az interjúalanyaimtól, nagyon gyakran inspirálnak, energizálnak és segítenek nekem is visszatalálni a középpontomhoz.