Vajon természetes emberi tulajdonság, vagy önző viselkedés örülni annak, ha jó hatással vagyunk másokra? Vajon megemeli-e azt is, aki hatással van másokra, vagy csak azt, akire hatással vannak? Mennyire lehet a környezetünket megemelni ezzel a kölcsönhatással? A lelki szemeim előtt egy nagyon pozitív és hihetetlenül erős energiaáramlás jelenik meg, ami soha nem apad el, ha képesek vagyunk azt éltetni. De vajon mi kell ehhez? Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor Horváth Lajos - egy szemtelenül fiatal, éppen csak 30. életévét betöltött - sikeres vállalkozóval beszélgettem. Lajos betekintést adott nekem a családi vállalkozásuk történetébe, amiből én most elsősorban az Ő fejlődését, mint kiváló példát szeretném a reflektorfénybe helyezni. Miért is? Mert hihetetlen pozitív hatást tett rám az út, amelyet eddig végigjárt. És hol van még a vége?

Egy köteg zöld ezrest tettek az ölembe, azt hitték vicces egy csecsemőt így fényképezni… Nem álltak le, egy évesen cigit dugtak a számba, két évesen berúgtam. Egy szál könyvet sem olvastam el 24 éves koromig. Főiskolán az egyik félévet kihagytam, elfelejtettem beiratkozni. Voltam hentes diplomával szakképesítés nélkül, magam tanultam, muszáj volt. Árultam házalóként lakótelepeken biztonsági törésvédő kilincseket, voltam sikeres és sikertelen biztosítási ügynök egy személyben. Tőzsdéztem Ausztráliában egy dél pesti ABC tetőtéri lakásából. Lyukadt már ki cipő a lábamon, most pedig 2. generációs vállalkozóként egy 34 fős céget irányítok 30 évesen.

Lajos szülei a rendszerváltás óta vállalkoztak, eleinte virágzott az üzlet, majd stagnált, és a végén egy szürke ABC lett az övék.  A szülők hittek a kemény munkában, igazából úgy szocializálódtak, hogy csak kemény és sok munkával lehet többre vinni. Vajon hány fiatal vállalkozó nőtt fel ezzel a hittel, hányan álltak be a sorba, és hányan írták újra a szabályokat? Azt gondolom, hogy Lajos története az utóbbi kategóriába tartozik. Sokat köszönhet a szüleinek, és ugyanakkor sokat köszönhet saját magának is. Bátor volt hite szerint változtatni, szembeszállni a hihetetlen nagy emberi és szakmai tapasztalattal bíró 50 pluszos szakemberek rosszalló tekintetével, akik között ráadásul a saját szülei is ott voltak.

Bár Lajos szülei bíztatták őt, hogy mint egyedüli gyerek álljon be az üzletbe, és dolgozzon Ő is keményen, neki pályakezdő diplomás srácként mégsem igazán imponált a könyvek és a toll helyett a raklapokat és a sörös rekeszeket emelgetni.

Kínozta az egómat, nem ezért tanultam.

Nagyon nehéz volt az egójával megküzdeni és alázatra parancsolni, de végül sikerült neki. A kezdeti időszakra úgy emlékszik vissza, hogy sokat szenvedett, rengeteg hibát követett el, szégyellte magát, igazán szánalmasnak élte meg a kezdeti teljesítményét. Folyton folyvást bizonyítani akart a munkatársaknak és az édesapjának. Elkezdett Ő is rengeteget és keményen dolgozni, csak úgy, ahogy azt látta a szülei példáján. Mennyire tipikus, hogy a gyerekkorban látott mintákat hajlamosak vagyunk gondolkodás nélkül másolni, hinni bennük, és alárendelni nekik saját személyiségünket, potenciáljainkat, a csodát, amitől mások vagyunk. Ugyanakkor sokat is köszönhetünk a mintáinknak, hiszen azok adják a keretet, azokból az alapokból építkezünk, azok visznek bennünket előre. A kérdés csak, hogy meddig támogatnak bennünket a mintáink, és mi az a pont, amikor a rabjaivá válunk?

Lajos ezzel a mintával tiszteletet és becsületet vívott ki magának. Már nem volt többé „apuci elkényeztetett egy szem kisfia”, hanem felelősségteljes, vállalkozó szellemű, kitartó és tudatos felnőtt ember.

Beláttam a cég gerincéig, tudtam, hogy hova kell nyúlni ahhoz, hogy jobbra forduljanak a dolgok. Jobbra is fordultak. A hentes pultunk forgalma hatvanszorosan teljesített…

Aztán ráismert olyan árulkodó jelekre, amelyekből tudta, hogy a kemény munka csak átmeneti, rövid ideig tartó eredményt hozott, és ismét elindult a hanyatlás. Megoldást kellett találnia, mert hihetetlen erős türelmetlenség lett úrrá rajta, ebből fakadóan a cselekvései többsége indulatból fakadt. Észrevette, hogy a nagy hajtásban elmaradtak a jóízű, feltöltő beszélgetések, nem voltak sem családi, sem üzleti megbeszélések, és a soha nem látott közös célok helyett az egyéni irányítás uralkodott. Elkezdett hát eszeveszetten kutakodni a megoldás iránt, mert hamar rájött, hogy az a lexikális tudás, amit az iskolában és az elavult könyvekből megtanult, már nem elegendőek. Szinte minden pénzét újabb és újabb tanfolyamra, oktatásra, tréningre, önfejlesztésre költötte. Az eredmény nem maradt el. Megtanulta, hogy mely területeken hogyan kell beavatkoznia ahhoz, hogy komoly üzleti sikereket érjen el. Már nem a megtanult mintái vezérelték, hanem elkezdte mozgósítani a potenciáljait. Felismerte az erősségeit, és tudatosította magában a gyenge pontjait is.

Ezek a robbanásszerű eredmények felszabadították a rejtett tartalékaimat, és csak a száguldást vettem észre. Ha így teszel, nem csak inspirációt, de jókora lendületet is nyersz.

Már szinte biztosnak tűnt a siker, mivel a lemért fejlesztési eredményekre méltán lehetett büszke nemcsak Lajos, de édesapja is. Szabad kezet kapott az üzlet irányításában, és elkövetett egy tipikus hibát.

Hónapokig gyönyörködtem az elért eredményben, és a kezdeti előnyöm, a lendületem elveszett.

Lajos ezután ismét a saját bőrén megtapasztalva vett erőt magát, állt ismét talpra a garantált hanyatlásból, és elkezdte átnézni a különféle területeket, mit hogyan lehetne delegálni. Rájött, nem kifizetődő a szülei azon mintáját követni, hogy „akkor van megcsinálva, ha én megcsinálom”, vagyis nem kell mindent egyedül, saját erőforrásból véghezvinni.

A csúcs megmászásához szakértői csapat, klassz útitársak, terv, komoly eszközök és egy marék szerencse is szükséges.

Ismét elkezdte magát képezni, ezúttal időgazdálkodást tanult, mert nem akart beleragadni a „nincs időm” mocsarába, viszont jobban akart tervezni, szervezni és cselekedni. Elkezdett egyszerre csak egy feladatra koncentrálni, és ez pozitívan hatott nemcsak rá, de a munkatársaira és a családjára is. A korábban szétszórt Lajosból egy összeszedett, fókuszált új Lajos lett.

Az útnak viszont még mindig nem ért a végére Lajos, ugyanis arra lett figyelmes, hogy a vállalkozásban és a családban megszokott hangnem már nem viszi Őt előre, sőt! Itt ismét vett egy nagy levegőt, és a kommunikációján kezdett el dolgozni. Egy fiatalember, aki tudja, hogy a fejlődés vagy folyamatos, vagy ha azt megszakítják, jön a hanyatlás. Egy fiatalember, aki időt, pénzt és energiát nem kímélve fejleszti magát folyamatosan. Nekem is egy képzésen volt szerencsém Őt megismerni. Először ez a fiatalon megérkezett bölcsesség nem volt szembetűnő, viszont ahogy egyre többet beszélgettem vele, kiemelkedett a tehetsége, a mérhetetlenül hatalmas energiája, lelkesedése és alázatossága. Enélkül szerintem manapság nem igazán lehet sikeresen vállalkozni.

A legmélyebb bugyrokból jövök. Az egész rokonság vállalkozókból áll, és mindenki azt hajtogatta, hogy az alkalmazottak fizetett ellenségek. Évekig hittem is nekik, majdnem az öntudatom részévé vált. Új pofont kaptam az élettől, padlóra kerültem. Sorra hagytak el a munkatársak, megviselt. 30 fős létszámnál éves 70 fős fluktuáció. A csapatmunkától fényévekre a padlón, újra.

Nagy levegő, új tanfolyam!

Most így szól ez a mondat: “A munkatársak a vállalatunk legértékesebb kincse.”

Büszke vagyok rájuk. Büszke arra, ahogy és amit tesznek. És büszke vagyok Magamra, hogy ezt őszintén, hittel ki tudom mondani.