Elegáns kávéscsészék, sürgő-forgó pincérek, hangulatos freskók a falon, impozáns fotelek, és megannyi különféle ember. Némelyik asztalnál visszafogott beszélgetés zajlik, az egyik sarokban egy középkorú hölgy görnyed egy vaskos könyv fölé, mások harsány beszélgetésbe feledkezve észre sem veszik a körülöttük lévő világot, és ez így mind jó! Itt és most mindenki azt teszi, amihez kedve van. Belépek ebbe a térbe, és magam mögött hagyom a belváros feszült hangulatát, mert igényem van arra, hogy felszabadult beszélgetésbe kezdjek hamarosan. Ekkor pillantom meg Dávidot, akinek a kisugárzása kiválóbb példája nem is lehetne a szabadság megélésének. Hálás vagyok, hogy találkozhatom vele, mert már akkor érzem, hogy valami hihetetlen utazásban lesz részem az elkövetkező egy órában.

Klein Dávidról bizonyára már te is hallottál, olvastál, láttad Őt képernyőn, újságok címlapjain, vagy találkoztál vele. Sokunkat motivál bátorságával, felfedező vágyával, felelősségteljességével és egyben lazaságával. Feltételezem, sokunkban felmerült már az igény, hogy a példáján keresztül tanuljunk meg tőle célokat kitűzni, vágyakat beteljesíteni, szabadon megélni a mindennapok váratlan kihívásait, elfogadni a megváltoztathatatlant és tenni azért, amire hatással lehetünk. Ami engem a leginkább foglalkoztatott vele kapcsolatban, hogy miként tudja megélni a belső bölcsességet 8000 m felett és ennél alacsonyabb terepen, itt, köztünk a hétköznapokban. Hihetetlen szerencsének tartom, hogy Dávid nemcsak erre a kérdésemre adott választ, hanem más érdekes dolgokról is tudtunk beszélgetni. Ennek eredménye lett az a 3 részes blogbejegyzés, melynek az első részét olvasod most.

Dávid beengedett engem gondolatvilágába, szavaival, nyers és tiszta energiájával, nyugodt lelkével megmutatta a szabadság több arcát, ahogy Ő látja. A szabadság egyik arca valamiféle belső szabadság, ami elsőre akár költőien is hangozhat, de ugyanakkor, ha közelebb megyünk a kérdéshez és megvizsgáljuk, mi történik vele odafenn a hegyen, akkor egyértelmű, evidens. A horizont hatalmas, de a személye és a tér, ami körbeveszi nagyon is beszűkült. A kognitív funkciók gyengék az alacsony oxigénszinttől, a légzése sekélyes, a látótér fizikailag beszűkült, gondolatai elbóklásznak. Dávid úgy éli meg a 8000 méter fölötti létet – egy nagyon szigorú és emberidegen világot –, mintha erős alkoholos állapotban lenne. 

Mégis úgy érzem, hogy a hegyen sokkal szabadabb vagyok, mint bárhol máshol az életben.

Kevés olyan emberrel találkoztam eddig életem során, akit magabiztosabbá tesz a bizonytalanság, mint a kiszámíthatóság. Dávid idelenn kevésbé bízik magában, mert bár minden hátsó rossz szándék nélkül, de tart attól, hogy – ahogy Ő fogalmaz – füllent. Amíg a hegy minden szerepet leránt róla, idelent ezek a szerepek a nyakába szakadnak. Amikor a különféle szerepeink szerint viselkedünk, gyakran megfeledkezünk arról, hogy kik is vagyunk valójában.

Amit odafönn átélek, az az, hogy a saját szerepeim sem kötnek gúzsba, a saját szerepeim sem határozzák meg, hogy ki vagyok. Még hegymászó sem vagyok, mert éppen hegyet mászok. Nincs mozgásterem, időm vagy lehetőségem, hogy hegymászó legyek, mert hegyet mászok. Találkozom saját magammal, nagyon-nagyon szigorú feltételek mellett és nem mindig szép, amivel találkozom, de számomra ez a lehetőség, hogy találkoztam önmagammal megéri a fáradságos munkát. Ez a valaki pont annyira kicsi vagy nagy, pont annyira ijedt vagy bátor, amilyen tényleg vagyok. Számomra ez a belső szabadság.

A belső szabadság megélése mellett Dávid életében a felelősségnek ugyanolyan fontos szerepe van. Úgy érzi, hogy a szabadság és a felelősség nagyon is intim viszonyban vannak. Mint hogyha ez ugyanaz a dolog lenne egy kicsit átforgatva. Az egyik a másikból bontható ki.

Jó lenne a szabadságot felelősséggel gyakorolni. Valódi szabadság nincsen felelősség nélkül és valódi felelősség nincsen szabadság nélkül.

Aztán ott van még életének egy, Dávid szerint „nagyon-nagyon kései” felfedezése, vagyis hogy élete eddigi jelentős részét „önző csávóként” élte. Olyan kérdések foglalkoztatták sokáig, hogy kicsoda ő, mit jelent számára hegyet mászni, mit jelent számára csavarogni, van-e célja az életének, ha nincs, akkor milyen célt tudna adni az életének. A hegymászás Dávid számára leginkább önmaga megismeréséről szól. Aztán – ahogy teltek-múltak az évek –, észrevette, vannak mások is körülötte. Azt gondolom, az emberek többsége ismeri az érzést, miszerint ő akar a legjobb lenni valamiben, amikor az a legfontosabb számára, hogy ő legyen az első valamiben, stb.  Na de mi a gond ezzel? Addig, amíg mások szabadságát nem korlátozzuk, nem hiszem, hogy valami ördögtől valót teszünk. A személyiségfejlődés természetes folyamatáról beszélünk, és igen, vannak sötét szakaszai is. A probléma talán ott kezdődik, ha valaki ebben a „sötét” szakaszban éli életét, és nem találja a kiutat, vagy önmaga felfedezését nem tudja kikerekíteni olyan tevékenységekkel, amik a többiekről is szólnak. Dáviddal nem így történt.   

Egyszer csak észrevettem, hogy vannak körülöttem mások is és elkezdtem őket kérdezgetni. Kiderült, hogy teljesen más félelmeik, teljesen más vágyaik vannak, másból merítenek biztonságérzést és más inspirálja őket. És akkor, mintha megpillantottam volna a szabadság egy új arcát. És ez a szabad tér, a szabad sajtó, a szabad iskola, a szabad világ. És akkor állt össze egy érdekes kép számomra a szabadságról. Igenis szeretnék munkálkodni azon, hogy olyan tér alakuljon ki körülöttem, körülöttünk, ami mindenkinek lehetővé teszi, hogy megtalálja azt, ami Őt személy szerint szabaddá teszi.

Dávid szerencsésnek érzi magát, mert gyerekkorában megkapta azt a szabad teret, amiben ő teremthette meg saját magát. Soha senki nem mondta meg neki, hogy mit tanuljon, mi legyen, ha nagy lesz, viszont kapott szeretetet, figyelmet és törődést. Mióta rátalált a szabadság ezen arcára, erős vágya, hogy megteremtse magának ebben a szabad térben a saját szabadságát. Olyan szabad téren munkálkodik, amilyet talál maga körül a kis mikro-környezetében, az ország ügyeiben, a világ ügyeiben, bármiben, ami megszólítja.

Nem kaptam instrukciókat és bizony néha nehéz kenyér ez a szabadság. Ez azt is jelenti, hogy nekem kell kitalálni, hogy számomra mik az értékek, mik a célok. Az én felelősségem, hogy kitaláljam, mely elveket akarok beemelni a saját felnőtté válásomba és mely elvek nem érdekelnek. Azt hiszem, a bölcsesség valami olyasmi, hogy az ember megtanul szabadnak lenni. Talán köze van a felnőtté váláshoz, ami nekem nehéz út.

Miközben Dávid mérhetetlen nyugalommal beszél a szabadságról, a felnőtté válásról és a bölcsességről, humorral megemlíti még egy arcát a szabadságnak. Nemrégiben megkérdezte egy barátjától, hogy neki mit jelent a szabadság, aki erre azt a választ adta, hogy „Szabadság az a két hét, amit a főnökömtől kapok...” Bár kissé hidegzuhanyként érte ez a válasz, mégis megnyugtatta az a tény, hogy ez is oké. Valakinek ez jelenti a szabadságot, és ez is oké.

Bár a bölcsesség nem tartozik Dávid központi fogalmai közé, annál inkább a szabadság. Nagyon érdekes volt Őt hallgatni arról, hogy mit jelent számára a szabadság, mit hoz el nap, mint nap az Ő életébe, hogyan éli meg különféle körülmények között, miközben válaszaival a bölcsesség egy nagyon magas szintjét jelenítette meg számomra.

Nem tudom, hogy rokonítható-e a szabadsággal a bölcsesség. Ha igen, akkor meglehetősen intim viszonyban vagyok vele, ugyanis a hegyen sokkal szabadabb vagyok, mint bárhol máshol az életben. A bölcsesség számomra a szabadság tanulása.

A beszélgetés időpontja: 2016. október 25.